Milyen ország ez?? Megy a 18:30-as Híradó. Undorító. A rendőrök erőszakolnak, tilosban parkolnak, egy volt rendőr Móron tevékenykedett 5 éve, egy másik lenyúl pár százezret egy bankrablás zárómotívumaként..Orvosok törlőkendőt hagynak a betegben, vagy épp el sem látnak, összecserélnek beteghordók, műtét után szarnak a fejedre... A politikusok mind-mind korruptak, sunyi gazemberek, a tanárokat verik/verhetik, az anyák késelik azt aki megveri a fiacskájukat, a férjek verik a feleségeiket, gyerekeiket, a feleségek zsarolják férjeiket, gyerekeiket, a gyermekek verik édesanyjukat...Családok esnek szét, ki jobbra, ki balra húz. A főnökök kizsákmányolják alkalmazottaikat, az alkalmazottak meglopják főnökeiket...Az ügyvédek megvédik a bűnösöket, a birók elítélnek ártatlanokat...Mindenki lop, csal, hazudik?? Jön a tű, a fű, a pohár, félelem, gyűlölet, szenvedés, árulás, megcsalás, hazugság...Miért van ez? Milyen világ ez? Miért nem teszünk valamit?
Eszembe jutott egy szám, egy másik elkeserítő dologról.... Ez már globáááális:
Alvin és a Mókusoktól. Engedelmetekkel:
Alvin és a mókusok : Ki menti meg?
Nézd ezt a képet, mivé lett?
Valaki begyújtotta és elégett.
Ózonlyukból mosolyogva süt a Nap le ránk!
Eltűnik lassan minden zöld övezet,
A rák meg megeszi a testedet,
Mert az egyik a másik nélkül nem megy - visszavág.
Ilyenkor bezzeg, gondba vagy a szavakkal,
Inkább csendben úszol a halakkal,
Víz tetején széttárt kezekkel,
Nehéz fémtől felakadt szemekkel,
Egy nemzedék ami nyomot hagy,
Fuldokolnál de már halott vagy!
Nincs harag,
Csak lebegünk diszkréten, mint egy óriási szardarab!
Ki menti meg majd ezt a Földet, mielőtt sivatag lesz a táj?
Attól ki bűntetlenül ölhet, aki miatt lángol az óceán.
Gyermeked, férjed, feleséged ezt a velejéig rohadt emberiséget,
Gondolkozz hanyat dőlve és lélegezd be a döghús illatát!
Azt hiszed az ember lesz az utolsó faj,
Fogja és csak egyszerűen kihal?
Kinek pénze van úgyis utoljára marad!
Tégy úgy, mintha nem lenne semmi baj,
Mint aki nem lát semmit, nem is hall.
Nincs harag,
Csak lebegünk diszkréten, mint egy óriási szardarab!
Túldramatizáltam???? Szerintem sajnos nem. Ez a nagy büdös helyzet.
Nézz magadba Te is. Te, aki ugyanúgy csalsz, amiben csak tudsz... Te, aki eldobod a cigicsikkedet az utcán. Te, aki hazudsz, de csak "ebben", Te, aki mentegetőzöl, Te, aki nem ismered be, hogy része vagy ennek az egésznek...Részei vagyunk ennek az egésznek. Mi mozgatjuk, mi tehetünk erről. Mi, akik nem segítünk a másikon, nehogy bajba kerüljünk, mi akik falazunk a bűnöseinknek, mi, akik manipulálunk, mi, akik félünk feltétel nélkül szeretni legfőképpen saját magunkat, mi, akiknek csak a cél lebeg a szemünk előtt. Mi, akik lusták vagyunk segíteni saját magunkon.
Legközelebb ígérem írok vmi bíztatót!!!
Ha valakit
"!!LE!!!cseszel", abból csak ritkán lesz tartós felemelkedés...sőt... inkább soha.. Szóval..Ezek ellen lehet tenni..már ha érdekel, és nem akarod, hogy a gyereked egy ilyen geci világba szülessen...
Kezdjétek az elején...zárjátok el a csapot, ha csöpög, ne rúgjatok bele az üres kólás flakonba, hanem egy laza-könnyed mozdulattal dobjátok be a kukába, és ne keféljetek félre buliból...Köszi.
2 megjegyzés:
Karinthy Frigyes:
Méné, tekel...
Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.
Szívedbevésem és füledberágom:
Rossz volt embernek lenned a világon,
E korban, melynek mérlege hamis,
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
Délben az ember megkisértetett,
Az éjben sírtak a kisértetek.
Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
De a gyilkost megint hősnek nevezték.
A férfi vért ivott s a nő velőt,
Künt a költő bőgött a bolt előtt.
Halottra adtak selymet és brokátot,
Az élő rongyos volt és vért okádott.
Virággal hintették a síri vermet,
Az élő künt a hó alatt didergett.
Hangos szóval esküdtek a koporsón,
Az élő halkan jajgatott a borsón.
Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,
De szembeköpte mesterét a hitvány
Piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.
Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
A ringyók cifra rongya szállt a szélben,
De a legszebb és a legékesebb
Szemétdombon rohadt el, mint az eb.
Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.
Tedd most szívedbe és füledbe el -
Az értelmét majd megtudod, ha kell.
MÉNÉ, TEKEL - ha érted, vagy nem érted,
Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.
Egykoron sötétben elmondott dalom,
Mint lángírás, világít a falon.
Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
De élni fognak, hogyha én nem élek
S lesznek, ha nem leszek.
Édes kislányom, nem felejtettél el valamit?
Milyen világ az, amikor az ember hazavágyik a büdös ételszagú, lepusztult iskolából- ami történetesen a munkahelye , ahol lehúzott 8 órát, ebből ötöt azzal töltött, mert vezető, hogy durva, közönséges, buta, semmiseleszbelőle, vagy lesz, de használhatatlan, nem ember, csak talán annak készülő (tudattalanul)tizenévesekkel és hozzájuk eszementen hasonló szüleikkel cürhölődött- és boldog-fáradtan
megy haza a béke szigetének tudott, meghitt otthonába, hogy végre ne fájjon a feje attól a napok óta mindent felkavaró rohadt széltől, amikor gyanútlanul kinyitja kulcsával a bejárati ajtót, a kurva szél majd szétviszi a fejét. Mi van, a klimaváltozás a lakásban... ennyire gyorsan...? Az előszobában a szekrények tárva-nyitva, a kabátja a földön, két könyv a lába alatt, az egyik Montágh Imre Mondjam vagy mutassam?
- akkor monentán egyikre sem képes... Úristen, itt járt valaki!
Rohan a hátsó ajtóhoz, az ötpontos,
műanyag, "betörőbiztos" ajtó sarkig nyitva és három helyen felfeszítve.Íróasztalfiókja a szoba közepén, párnahuzatok, törülközők, bugyik, melltartók, fényképek, ékeszeresdobozok halomban az ágyon.Gyerekkori, kamaszkori fényképeinek vidám mosolyú lányai, fiai dermedten néznek farkasszemet vele.A halom tetején egy dedikélt fotó: "Az élet szép, tenéked magyarázzam?"
És ekkor vulkáni erővel tör fel belőle a fájdalom, a düh,a tehetetlenség.
Innentől kezdve semmi semmi nem lesz úgy mint előtte volt. "Semmi nincsen egészen úgy"- mondaná Garaival.
A döbbenet után jön az eszmélés.Valaki, valakik részesivé váltak legbensőbb titkaiknak. Idegen kezek - ugyan kesztyűvel-érintették az intimnek hitt tárgyaikat, valakik tudják, miből, mennyi, milyen színű, hol tartják.
Semmi sem a régi attól kezdve. A lakásba lépve ,már nem a nyugalmas csendet, a körülölelő biztonságot várja, hanem a félelem, a bizonytlanság, a kiszolgáltatottság munkál benne.
Visszamennek majd és legközelebb már azt is elviszik, ami akkor nem fért a kezükbe, a zsebükbe?
És most jöhetne az új fejezet, a kapaszkodó, a segítségkérés, szolgálunk és védünk...
De nem jön, mert annyira bárgyú, megalázó, hozzánemértő, ostoba, közömbös,primitív az egész bagázs, hogy nincs ereje leírni...
Drága gyerekem, arra kérlek, ne próbáld megváltani a világot, ne hidd , hogy majd neked sikerülni fog, de azt se mondd, hogy legalább törekedni kell rá...
Csókol: Anyád
Megjegyzés küldése